Get Adobe Flash player

História

HISTÓRIA

 

     Chotár Skerešova bol obývaný už v praveku. Svedčia o tom nálezy z doby železnej, ktoré sú umiestnené v Gemersko-malohontskom múzeu. V 9. storočí obývajú toto územie Slovania.

     Po príchode starých Maďarov sa ťahá na tomto území pohraničná oblasť. Dôkazom uvedenej skutočnosti je aj chotárny názov Stráža. Po vzniku uhorského štátu sa  Skerešovo a okolie  stáva súčasťou rozsiahleho Boršodského komitátu. Na začiatku 12. storočia sa toto územie začleňuje   do novovzniknutej Gemerskej župy a ostáva jej súčasťou stáročia.

     Prvá písomná zmienka v podobe Scarus, t.j. Skaruš pochádza z roku 1243. Sme dva roky po tatárskom vpáde, ktorý spustošil celú krajinu. V tomto čase je Skerešovo centrálnou osadou. Súčasťou jeho chotára sú i neskoršie dediny Chvalová, Poliná a Višňovo. Tu stojí i kostol zasvätený sv. Martinovi. 16. storočie prináša dve prelomové udalosti: osmansko-tureckú nadvládu a reformáciu. Obyvatelia Skerešova  prijímajú reformovanú vieru, ale dôsledkom tureckého panstva sa dedina takmer vyľudňuje. Veľa ľudí, 177 osôb zahynulo na mor v r. 1709/10.

     Skerešovo bolo poddanskou osadou. Prvými zemepánmi boli rodiny pochádzajúce z rodu Hanva: Szkárosi, Farkas, Fityke, Tombold. Viacerí členovia rodiny zastávali v stredoveku i novoveku funkciu podžupana, bola to najvyššia volená funkcia v župe. V novoveku mali najväčšie majetky Farkasovci, Madarassyovci, Draskóczyovci a Dapsyovci.

     Z poddanských rodín sa ako prvé spomínajú Čamovci a Mikusovci, a to z roku 1334. Na začiatku 16. storočia sú zaznamenané rodiny Bedécs, Kós a Beke a v nasledujúcom storočí sa vyskytujú Géreczovci, Mártonovci i Tóthovci.

     Geografický slovník Uhorska píše takto: „maďarská dedina v spojenej župe Gemer a Malohont, severozápadne od Gemera, 56 katolíckych, 478 reformovaných, 27 evanjelických obyvateľov. Je materskou reformovanou cirkvou. Chotár je prvotriedny. Jej zemepáni: Farkas a ďalší. Dodacia pošta Tornaľa.“

     V župnej monografii z roku 1904 sa dočítame: „Skerešovo, malá obec v doline ratkovskej, 83 domov a 346 obyvateľov reformovanej viery... Teraz má väčší majetok i starú kúriu Béla Dapsy. Kúriu dala postaviť ešte rodina Farkas a terajší majiteľ ju získal kúpou. V chotári obce je výborný prameň s liečivým účinkom, je vo vlastníctve Bélu Dapsyho, ktorý sem dal postaviť pekný kúpeľný dom i byty. Kúpeľ, ktorá bola otvorená len nedávno, je vyhľadávaná obyvateľmi z okolia. V obci okrem kúrie Dapsyho sú ešte dve staré kúrie. Jednu dali postaviť Draskóczyovci, druhú Kubinyiovci. Sem patria ešte: Salamonvölgy, Oszlókút a Papkút puszta. Má poštu, telegrafickú a železničnú stanicu v Tornali."

Skerešovo malo pred 100 rokmi 356 prevažne maďarských obyvateľov.

     Zo stojacich pamiatok sa žiada spomenúť reformovaný kostol. V základoch je totožný so stredovekým kostolom, zasväteným sv. Martinovi. Dnešná podoba kostola je z roku 1822. Zaiste mnohí z Vás už videli klietku hanby v Levoči, ktorá stojí pri radnici. V minulosti slúžila na predstavovanie delikventov, zatvárali do nej dievčatá a ženy, ktoré sa previnili proti  morálnym pravidlám. V podstate tomu istému účelu slúžil kameň pred skerešovským kostolom. Delikventi odsúdení pre hrešenie, lúpež, nedávanie povinnej úcty, amorálny život a iné delikty si museli sadnúť na kameň hanby a znášať verejné zahanbenie.

 

Skerešovo sa môže pýšiť aj chýrnymi rodákmi.

     Narodil sa tu  András Horváth, ktorý sa označil ako Szkárosi, teda rodák zo Skerešova. Z rehoľníka sa stal významným reformovaným básnikom, predikátorom. Vo svojich veršoch ostro kritizuje neduhy svojej doby.

 

      Zo Skerešova pochádza i advokát Károly Csider (1827-1890). Podľa rodinnej tradície Csiderovci pochádzajú z Čiech, odkiaľ pre náboženské prenasledovanie museli utiecť, usadili sa v Uhorsku. Jeho otec Antal pôsobil tu ako duchovný. Jedno jeho dielo vyšlo aj tlačou. V roku 1837 vydali v Rožňave jeho pohrebnú kázeň nad Johannou Losonczy, manželkou Antala Tornallyayho.

     Károly maturoval v Sárospataku a pokračoval v štúdiu práva na peštianskej univerzite. V meruôsmych rokoch bojoval ako domobranec, neskôr pôsobil ako redaktor novín Márczius Tizenötödike. Usadil sa v Rimavskej Sobote, kde vykonával advokátsku prax. Bol členom mestského zastupiteľstva, v roku 1875 ho zvolili aj za poslanca uhorského parlamentu. Bol hlavným správcom rimavskosobotskej reformovanej cirkvi i Gemerského seniorátu. Vykonával funkciu podpredsedu správnej rady Zjednoteného protestantského gymnázia a aj finančne podporoval gymnázium. Po jeho smrti dediči zriadili na jeho pamiatku nadáciu za účelom podpory reformovaných žiakov.

    Minulosť je ako úrodná pôda, z ktorej sa sýtime!

Szkáros 

      Szkáros már az őskorban is lakott volt. Ennek tárgyi bizonyságait a Gömör-Kishonti Múzeum őrzi. A 9. században szlávok lakják. A magyar honfoglalást követően gyepűelve, azaz lakatlan terület, majd miután az ország határait északabbra tolták, ezen a tájon alakították ki az új gyepű-, azaz határvonalat. Ennek bizonysága a Strázsa dűlőnév is. Az államalapítást követően a nagy kiterjedésű Borsod vármegye része lett ez a terület. Miután a 12. század elején Borsod, illetve Hont csatlakozó területeiből megszervezték az önálló Gömör vármegyét, a ratkói-Turóc völgye is ennek lett a része, s maradt is évszázadokon át.

      Először 1243-ban, Lice határjárásakor említik a falut, Scarus, azaz Szkaros alakban. Központi település, nagy határából önállósodott később Alsófalu és Felfalu, illetve Visnyó is. A 16. században lakói a reformált hitre tértek, annak is a kálvini irányzatát fogadva el. A török hódoltság alatt csaknem elsorvadt. Igen nagy vérveszteséget szenvedett az 1709/10. évi nagy pestisjárvány idején, amikor nem kevesebb mint 177 lakója húnyt el.

      Szkáros jobbágyfalu volt. Földesurai kezdetben a Hanva nemzetségből sarjadt Szkárosi, Farkas, Fityke, Tombold családok. Az újkorban a Madarassyak, Farkasék és Draskóczyak és Dapsyak birtokoltak a faluban. A kiterjedt, rokon famíliák számos tagja viselt különböző tisztségeket. A közép- és újkorban számos alkalommal töltötték be az alispáni tisztséget, amely a legmagasabb választott megyei tisztség volt.

     Szkáros jobbágycsaládjai közül a Csama és Mikus már 1334-ből adatolt. A 16. század elején már itt él a Bedécs, Kós és Beke család is, a következő évszázadban pedig a Géreczek, Mártonok és Tóthok is felbukkannak.

 

     Magyarország geográfiai szótára így jellemzi: „magyar falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vármegyében, Gömörhöz nyugot-északra 1 1/2 mérföldre, 56 katholikus, 478 református, 27 evangélikus lakos. Református anya ekklézsia. Határa első osztálybeli. Földes urai: Farkas, s m. t. Utolsó posta Tornalja.“

      Gömör-Kishont vármegye monográfiája szerint „Szkáros, ratkóvölgyi magyar kisközség, 83 házzal és 346 evengélikus református vallású lakossal... Most Dapsy Bélának van itt nagyobb birtoka és régi kúriája, melyet még a Farkas család építtetett és a mely vétel útján került a mostani tulajdonos birtokába. A község határában kitünő gyógyerejű forrás van, mely Dapsy Béla tulajdona, a ki ide csinos fürdőházat és lakásokat építtetett. A fürdőt, mely csak nem rég nyílt meg, a környékbeliek sűrűn látogatják. A községben a Dapsyén kívül még két régi kúria van. Az egyiket a Draskóczyak, a másikat a Kubinyiak építtették. Ide tartozik Salamonvölgy, Oszlókút és Papkút puszta. Postája van, távírója és vasúti állomása pedig Tornallya."

       A településnek száz év előtt 356, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

    Épített emlékei közül a mai református templom emelendő ki. Alapjaiban azonos a völgy anyaegyházával, amelyet Szent Márton oltalmába ajánlottak. Mai formáját 1822-ben nyerte el. Bizonyára sokan látták már Lőcsén azt a szégyenketrecet, amely a Városháza szomszédságában áll. Hajdan az arra rászolgált elítélteket zárták bele. A maga nemében ugyanerre szolgált Szkároson a templom bejárata előtt lévő szégyenkő. A káromkodásban, lopásban, erkölcstelenségben elmarasztaltatnak erre kellett ülniük, s elviselniük a nyilvános megszégyenítést.

     Jeles szülöttekkel is dicsekedhet ez a nagymúltú település.

     Itt született, s előnevét is innen vette Szkárosi Horváth András, aki szerzetesből lett református énekszerző, predikátor. Verseiben szenvedélyesen ostorozza kora visszásságait.

 

      Ugyancsak itt született 1827-ben Csider Károly ügyvéd. A hagyomány szerint a katolikusok vallásüldözése elől menekültek ősei Csehországból Magyarországra. Édesapja, Antal református lelkész volt itt. Emlékét mindössze egyetlen, 1837-ben, Rozsnyón kiadott munkája is őrzi: Az erény asszonyi ábrázatban, halotti beszédben lerajzolva, melyet Losonczy Johanna asszonynak, Tornallyay Antal úr élete kedves párjának utolsó érdemlett tiszteletére készített.

     Károly Sárospatakon érettségizett, s a pesti egyetemen tanult jogot. A szabadságharc alatt ő is honvéd lett és fél évig harcolt, majd a Márczius Tizenötödike című lap munkatársa lett. Rimaszombatban telepedett le, s folytatott ügyvédi gyakorlatot. Tagja volt a város képviselőtestületének. Országgyűlési képviselőnek is megválasztották 1875-ben, a rimaszombati kerület színeiben. A Rimaszombati Református Gyülekezetnek, valamint a Gömöri Református Egyházmegyének egyaránt  főgondnoka volt. Alelnöke volt az Egyesült Protestáns Gimnázium igazgatótanácsának, az intézményt nem egy alkalommal, jelentős adománnyal támogatta. Ő volt az, aki kezdeményezte az addig hat évfolyamos intézménynek teljes szervezettségűvé való fejlesztését. Halálát követően örökösei az emlékére 300 Ft alaptőkével alapítványt tettek, amely a református  tanulókat volt hivatott támogatni.

 

        A múlt olyan mint a termőtalaj. Belőle táplálkozunk!

 

Dátum

Počasie

Počasie Skerešovo - Svieti.com

TOPlist